Újra indul az Átjáró-Tanoda!

Tanodánk Perecesen működik, elsősorban a perecesi gyerekek számára. Az program első etapjában, 2014-2015-ben a Perecesi Közösségi Ház adott nekünk otthont a hét négy napján. 2016-ban az egyesület önerőből szervezett kisebb-nagyobb programokat a tanodás gyerekek számára, 2017. első felében egy úgynevezett átmeneti tanodai támogatásnak köszönhetően heti két alkalommal tartottunk foglalkozásokat.

Majd végre 2017 nyarától újraindíthattuk a tanodát, immár újra teljes gőzzel, és új helyszínen: szintén a Bollóalja utcán, ám most a Családsegítő Központ épületének emeletén.