Kedves Mindenki!
Egyesületünk számos egyéb projekt mellett, illetve azok részeként 2016-ban kiadta az Utánam, srácok! – Városi túrák kezdőknek és haladóknak I. című kötetét, majd tavaly a II-at is. A kiadványsorozat Miskolchoz kötődik, a korábbi hagyományos útikönyvek és a képeslap-fotósok által mellőzött részletekre kíváncsian mutatja be a szebb időket megélt utcákat, eltűnőben lévő vagy éppen átalakuló épületcsoportokat, de még a lesajnált lakótelepeket is. Itt megtekinthető egy „reklámklip” a megjelent kötetről.
A városi útikönyv sorozat folytatásához, a következő kötet (I. szám, angol nyelvű változat) megjelenéséhez azonban további anyagi forrásra lesz szükségünk. A becsült nyomdai költségek meghaladják az 550.000 Ft-ot, így most újra Miskolc város közösséghez fordulunk segítségért! Kérünk Mindenkit, aki fontosnak tartja tevékenységünket és bármilyen összeggel támogatni tudja projektünk munkálatainak végstádiumát, az legyen kedves és tegye meg az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra:
Az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület célja röviden meghatározva az észak-kelet magyarországi régió kulturális és tudományos életének a fejlesztése, a lokális identitás megóvása, erősítése, melyen az egyesület tagjai immáron 10 éve munkálkodnak öntevékeny csoportként. Egyesületünk céljai elérése érdekében helyi értékek tudatosítására fókuszáló programokat (közösségfejlesztési, szociális-integrációs programok), kutatás, kiállítások, kiadványok, műhely, tábor, fesztiválprogramok) bonyolít le a helyi kulturális örökség megóvását, az ipari revitalizációt is célozva.