Mit rejt a diósgyőri Barát-hegy? – Tények, talányok, történetek / Diósgyőri miértek #5

Tények, talányok, történetek / Diósgyőri miértek #5

Mit rejt a diósgyőri Barát-hegy?

Miért viseli a diósgyőri vár tőszomszédságában magasodó domb a Barát-hegy nevet, és milyen évszázados titkokat rejt a fenyvesek mélye? A Diósgyőri miértek legújabb részében a pálos szerzetesek nyomába eredünk, hogy feltárjuk a hegyhez kapcsolódó tényeket, és történelmi talányokat. Járjunk utána a tényeknek és a városi mítoszoknak a Diósgyőri miértek 5. fejezetében!

Ezúttal Várnai Judit kalauzol minket a diósgyőri „Barát-hegy környékére, mely régen a pálos szerzetesek szőlőhegye volt, innen kapta a nevét. Ma már nehéz elhinni, hogy száznál is több pince volt itt, akár száz méternél is hosszabb járatokkal. A bortermeléssel már réges-rég felhagytak itt a filoxéra miatt, de a második világháború idején, Miskolc bombázásakor ezekbe a pincékbe menekültek az itt lakók. A nagyszüleim és sokan mások a pálos barátok egykori pincéjét használták óvóhelyül. Ha megszólaltak a szirénák, fogták a gyereket és a fontos holmikat, és siettek a pincébe. A baráthegyi pincék egymásba ágazódtak, és mivel a beomlott régi járatokról nem lehetett már tudni, hova vezetnek, azt mesélték az emberek, hogy a pálosok pincéjéből az egyik alagút egészen a szentléleki kolostorromokig visz. Ezt az alagutat pedig maga IV. Béla király is használta, aki erre menekült a tatárjárás idején a muhi csatából. Képzeljünk csak el egy legalább tíz kilométer hosszú alagutat a hegyek mélyén!

A pálos pince sajnos az utcáról már alig látható. Számomra azért is érdekes volt gyerekkoromban, mert ezen a jókora telken lakott Lilike bárónő, övé volt a pince. Töpörödött idős nénike volt, egyidős lehetett a huszadik századdal, és minden reggel kopott szatyorral tipegett az ábécébe. Igazából nem ő volt bárónő, hanem az anyukája, omladozó kis kúriában lakott. A ház már nincs meg, de olyan hangulata volt, mint a szomszédban roskadozó épületnek.

A Barát-hegy alatt futnak a lillafüredi erdei vasút sínei, nap mint nap hallgattam a kisvonat zakatolását. Ha szerencsénk van, most is jönni fog. Nagyapám vasutas volt, itt dolgozott a forgalmi telepen.

Ez a melankolikus hely a Márta-bánya. 1967-ben zárt be, miután negyvenvalahány évig fejtették itt a barnakőszenet. Érdekes módon az maradt meg bennem gyerekkoromból, hogy hallom, ahogy a házunk alatt kopácsolva fejtik a szenet, és a házunk alatt tényleg volt bányavágat, de ez valójában nem az én emlékem volt, hanem a nagymamámé.

A régi bánya meddőhányójánál sétáljunk be a Pecér-völgybe. A szerteágazó, kanyargó dűlőkben eredetileg pincesorok voltak, de ma már egész sokan laknak itt, és nagyon közösségi a hangulat …

Még most is vannak csaholó kutyák. A Pecérről azt mesélték az öregek, hogy réges-régen a király pecérei laktak itt, vagyis a királyi vadászkutyák gondozói. Merthogy a diósgyőri vár királynéi vár volt, és Nagy Lajos meg Mátyás király is szeretett itt vadászgatni. Egy alkalommal Mátyás király a vadászat után épp ebédelni készült az udvartartásával, amikor az egyik vadászkutya hirtelen elszakította a szíját, odarohant a király asztalához, és elragadta a pecsenyét. A főpecér hiába rohant utána, mire utolérte, a kutya megette a húst, majd el is pusztult. Mérgezett volt a királyi ebéd. A főpecér elmondta a királynak, hogy valaki meg akarta mérgezni, ezért Mátyás király hálából birtokot adott neki a Pecér-völgyben.

A Pecérből tudunk felsétálni a Barát-hegy gerincére. Most nem volt időm felmenni, ezért egy régebbi képet mutatok, itt épp egy pálos sétát tartok. Ma ilyennek látjuk fentről Diósgyőrt, de Mátyás király idejében még erdő boríthatta a nagy részét, valahogy így.”