Memento mozi

Memento mozi
Béres Beáta miskolci mozitörténete

A címlapon a szerző Humphrey Bogart oldalán. A felvétel Londonban, Madame Tussaud panoptikumában készült. Az Oscar-díjas színésszel, a Casablanca hősével másképpen nem találkozhatott a Miskolcon élő Béres Beáta, pedig régen ,,ismerheti” a több mint fél évszázada elhunyt művészt. A közművelődési szakember filmművészet iránti elkötelezettségének ékes bizonyítéka a miskolci mozitörténetet összefoglaló, magánkiadásban megjelent kötete.

Memento mozi -v5v70
Már a címadás – Memento mozi – is pontosan utal a szomorú végre. Igaz ugyan, hogy újabban sokkal több filmet nézünk, mint valaha, sokkal nagyobb a forgalmazók kínálata is, viszont megváltoztak a filmnézési szokásaink. A legtöbben hazaviszik a megvásárolt, kikölcsönözött dvd-ket, vagy az internetről töltik le a filmeket. A hagyományos mozik sorra bezártak.
Béres Beáta levéltári, könyvtári kutatásainak köszönhetően előkerültek a miskolci mozitörténet jelentős dokumentumai: jegyzőkönyvek, szórólapok, meghívók, újságcikkek. A kötetben helyet kapott például annak a plakátnak a másolata is, amely az 1902. július 5-én a Búza téren tartott kinematograph-előadásra invitálja a közönséget, itt van az Apolló mozi megnyitójának hirdetése, az Uránia plakátja, a színes mellékletek között fotók, tervrajzok, szebb napokat látott épületek, végül pedig a miskolci Kossuth mozi utolsó előadására szóló jegy és az üres nagyterem… A szerző sorra veszi a miskolci mozitörténet jelentős eseményeit, és ezeket  elemezve rámutat azokra az összefüggésekre, társadalmi, gazdasági változásokra, amelyek következtében átalakult életmódunk, és megváltozott a kultúrához való viszonyunk. Ahogy a kötet címe is sejteti, már csak emlékezhetünk – és emlékeznünk kell – az egykori mozikra. Béres Beáta az általa feltárt tények ellenére bizakodik. A bevezetőben írja: ,,Magyarországon a kultúrát, a kulturális életet – melynek egyik oszlopa a mozi volt – romokra döntötte az új idők felgyorsult folyamata. Átmentésük, megőrzésük a jövőnek abszolút fontosságú…” A kötet utószavában ismét megerősíti, szükségesnek tartja az újjászületést: ,, A jövő filmszínházai azt a szerepet tölthetik be, azt a missziót vállalhatják fel, hogy visszavezessék az embereket egymáshoz, újra megtalálják a kapcsolatot a transzcendenssel és önmagukkal.”
Filip Gabriella

A könyv megvásárolható az Antikváriumban, a Tourinform irodában, valamint megrendelhető a mementomozi@gmail.com e-mail címen.