A 2014-ben kiadott Utánam, srácok! című Miskolc-történeti képeskönyv, tanulmánykötet komoly fejezetet szentelt a hasonló című, 1974-es forgatású és a következő tavaszon a Magyar Televízióban bemutatott tévésorozatnak. Az Utánam, srácok! hat epizódjában feltűnő miskolci forgatási helyszínek sorában, amikkel a kötet foglalkozik, az egyik legemlékezetesebb a lillafüredi „Mesekert”. Ennek gazdájaként a filmben (illetve a vele együtt készült és megjelent ifjúsági regényben) a Manó bácsinak nevezett szereplő tűnik fel – az idős ezermestert Szerencsi Hugó színész alakítja –, alakját pedig, ha nem is pontosan, de feltehetően Soltész Károlyról, azaz Karcsi bácsiról, a valóságos kertépítőről mintázták.
Az előbb említett könyvben a következőket olvashatjuk a hetvenes évekbeli maszek-projektről:
„Olyan volt ez a kert ott a sziklás patakmederben, mint egy csodálatos játékország. Mint egy mesevilág, amelynek azonban minden részlete, minden kis darabkája a valóság hű tükörképe. A patak vize keskeny csatornákon futott szét, a csatornákon apró vízimalmok, vízkerék hajtotta szerkezetek működtek, favágó emberek, fára mászó medvebocsok, füvet harapdáló muflonok, békára vadászó vízimadarak, ruhát sulykoló nénikék. A sétánnyal szemközti mederoldalon miniatűr hegyi falu piroslott, amelybe a mederfenékről a sziklák között miniatűr csillesor vitt fel. A csatornák közti magaslatokon a környék nevezetes épületeinek makettjei álltak: a Palotaszállóé, a tv-toronyé, az őskohóé, a Kohászati Művek nagyolvasztójáé, a váré, a környék menedékházaié. És mindeme csodák Manó játékos fantáziáját s utánozhatatlan ügyességét hirdették és dicsérték.”
A Facebook Miskolc a múltban oldalán a B. Róbert által feltett fotóhoz érkezett hozzászólásokból:
„A mesepark – építőjével és gazdájával együtt – tragikus véget ért. 1974-ben volt a Szinvának egy nagy áradása. A rohanó víz ostromolta a mesepark játékait, és a ház mögé épült szerszámos kamrát is alámosta már. A mesepark gazdája szerszámait menteni ment a ház mögötti kamrába, és az alámosott fészer beleomlott a rohanó Szinvába. Holttestét valahol Diósgyőrben találták meg néhány nap múlva. Utána már nem épült tovább a mesepark. […] Én gépiparista voltam, és a Kun Béla utcán (Soltész-Nagy Kálmán) a hídról néztük, hogy rohan medrében a vad Szinva. A tragédia híre később érkezett. A játékokat még évekig lehetett látni, de gazdájuk már nem volt. (érdekes módon a park nem nagyon sérült, de a fészer beomlott).” (Á. T. József) „A lillafüredi sétány végén, a patak partján egy magánház kertjében, a patak hegy felőli oldalából a sétányon sétálva lehetett nézni.” (Vargáné F. Ágnes) „A Soltész villa kertjében. Soltész Karcsi bácsi maga fabrikálta.” (Berczeliné B. Mária)
„Órákig el tudtam nézni és nem csak gyerekként. Milyen kedves volt a Karcsi bácsi, mindenkihez volt egy-két jó szava.” (N. Erzsébet) „Én meg sokáig azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, itt hallottam róla, hogy valóban volt ilyen.” (F. Judit) „Nekem is álomszerű ez, már abban sem voltam biztos, hogy Lillafüreden vagy Tapolcán volt, pedig kisgyerekként sokszor megcsodáltam.” (B. Péter) „Karcsi fia örökölte a házat és a vétel után egy miskolci kereskedő nyitott éttermet.” (B. Róbert „Tudomásom szerint Karcsi bácsi unokaöccse, Soltész Gyula örökölte meg a villát. Ő a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakmunkásképzőbe járt, 1966 és 1970 között, ami akkor a Berzeviczy alagsorában volt. Ő biztosan tudná, hogy hová lettek a törpék.” (Berczeliné B. Mária)
(a filmből kimásolt képen Jelisztratov Szergej és Szerencsi Hugó; a fenti négy kép forrása egyaránt a filmsorozat)
Városi túra, nyárzáró kamázás és filmvetítés Lillafüreden! Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szervezésében megvalósuló Utánam, srácok Lillára! programon történelem, játékok, kvíz és közösségi piknik várja a Lillafüred és Miskolc kultúrája iránt érdeklődőket.
Miért viseli a diósgyőri vár tőszomszédságában magasodó domb a Barát-hegy nevet, és milyen évszázados titkokat rejt a fenyvesek mélye? A Diósgyőri miértek legújabb részében a pálos szerzetesek nyomába eredünk, hogy feltárjuk a hegyhez kapcsolódó tényeket, és történelmi talányokat. Járjunk utána a tényeknek és a városi mítoszoknak a Diósgyőri miértek 5. fejezetében!
Ezúttal Várnai Judit kalauzol minket a diósgyőri „Barát-hegy környékére, mely régen a pálos szerzetesek szőlőhegye volt, innen kapta a nevét. Ma már nehéz elhinni, hogy száznál is több pince volt itt, akár száz méternél is hosszabb járatokkal. A bortermeléssel már réges-rég felhagytak itt a filoxéra miatt, de a második világháború idején, Miskolc bombázásakor ezekbe a pincékbe menekültek az itt lakók. A nagyszüleim és sokan mások a pálos barátok egykori pincéjét használták óvóhelyül. Ha megszólaltak a szirénák, fogták a gyereket és a fontos holmikat, és siettek a pincébe. A baráthegyi pincék egymásba ágazódtak, és mivel a beomlott régi járatokról nem lehetett már tudni, hova vezetnek, azt mesélték az emberek, hogy a pálosok pincéjéből az egyik alagút egészen a szentléleki kolostorromokig visz. Ezt az alagutat pedig maga IV. Béla király is használta, aki erre menekült a tatárjárás idején a muhi csatából. Képzeljünk csak el egy legalább tíz kilométer hosszú alagutat a hegyek mélyén!
A pálos pince sajnos az utcáról már alig látható. Számomra azért is érdekes volt gyerekkoromban, mert ezen a jókora telken lakott Lilike bárónő, övé volt a pince. Töpörödött idős nénike volt, egyidős lehetett a huszadik századdal, és minden reggel kopott szatyorral tipegett az ábécébe. Igazából nem ő volt bárónő, hanem az anyukája, omladozó kis kúriában lakott. A ház már nincs meg, de olyan hangulata volt, mint a szomszédban roskadozó épületnek.
A Barát-hegy alatt futnak a lillafüredi erdei vasút sínei, nap mint nap hallgattam a kisvonat zakatolását. Ha szerencsénk van, most is jönni fog. Nagyapám vasutas volt, itt dolgozott a forgalmi telepen.
Ez a melankolikus hely a Márta-bánya. 1967-ben zárt be, miután negyvenvalahány évig fejtették itt a barnakőszenet. Érdekes módon az maradt meg bennem gyerekkoromból, hogy hallom, ahogy a házunk alatt kopácsolva fejtik a szenet, és a házunk alatt tényleg volt bányavágat, de ez valójában nem az én emlékem volt, hanem a nagymamámé.
A régi bánya meddőhányójánál sétáljunk be a Pecér-völgybe. A szerteágazó, kanyargó dűlőkben eredetileg pincesorok voltak, de ma már egész sokan laknak itt, és nagyon közösségi a hangulat …
Még most is vannak csaholó kutyák. A Pecérről azt mesélték az öregek, hogy réges-régen a király pecérei laktak itt, vagyis a királyi vadászkutyák gondozói. Merthogy a diósgyőri vár királynéi vár volt, és Nagy Lajos meg Mátyás király is szeretett itt vadászgatni. Egy alkalommal Mátyás király a vadászat után épp ebédelni készült az udvartartásával, amikor az egyik vadászkutya hirtelen elszakította a szíját, odarohant a király asztalához, és elragadta a pecsenyét. A főpecér hiába rohant utána, mire utolérte, a kutya megette a húst, majd el is pusztult. Mérgezett volt a királyi ebéd. A főpecér elmondta a királynak, hogy valaki meg akarta mérgezni, ezért Mátyás király hálából birtokot adott neki a Pecér-völgyben.
A Pecérből tudunk felsétálni a Barát-hegy gerincére. Most nem volt időm felmenni, ezért egy régebbi képet mutatok, itt épp egy pálos sétát tartok. Ma ilyennek látjuk fentről Diósgyőrt, de Mátyás király idejében még erdő boríthatta a nagy részét, valahogy így.”
Hogyan válik valaki tősgyökeres diósgyőrivé, ha nem ott született? Panelban berendezett ovi, csikorgó villamos a Blahán, jéghideg strandvíz és a legendás Bányász kocsma, ahol egy éjszakára véletlenül feltalálták az éjjel-nappali nyitvatartást. Szerzőnk személyes, emlékekkel teli időutazásra hív minket a vár tövébe, a Borsodi Fonó és a SZÖTYKE világába, egészen a Pecér-völgy pincéiig. Mert Diósgyőr nem csak egy városrész – maga a történelem.
Nem vagyok Diósgyőr szülötte, de életem meghatározó helyszíne volt mindig is, gyerekkoromtól a mai napig, hiszen felnőttként már ott éltem le életem nagyobb részét. A gyermekeim ott nőttek fel, most meg már az unokáimmal ismertetem a környéket.Családi vonatkozásban már sokkal régebbről van kötődés. Az a telek, ahol most az Erkel Ferenc Zeneiskola áll (régebben bölcsődeként üzemelt), az ómassai nagyszüleimé volt, kukoricát termesztettek ott. A kuláklistára kerülésük miatt vették el tőlük. Az óvodát Diósgyőrben kezdtem az egyik Árpád utcai panelházban kialakított, két szinten megvalósult oviban. Előnye anyukám munkahelye és a buszmegálló közelsége volt. Ezzel ki is pipáltuk az előnyöket. Hátránya, hogy nem volt saját udvara, emiatt kiscsoportos magyar vándorokként kerestük a játékra alkalmas tereket. A tejgyár háta mögött volt egy viszonylag nagy zöldterület, ahová kivonult az ovi. Nem volt túl közel, de nem emlékszem arra, hogy sok idő lett volna odaérni. A másik játéktér a Blaha Lujza utcán egy kis füves terület, ami most már valóban játszótér lett. Ott közlekedett a visszaforduló villamos, amit nagyon szerettünk nézni. Lehetett hallani, ha jött, mert dobhártyarombolóan csikorgott, mint a rosszat álmodó nagyapám foga éjszaka. Az óvoda előtt a buszmegállóban a kihagyhatatlan trafik állt, ahol minden nap megkaptam a kisírt kis kockacsokimat. Anélkül és a fonott kis fotelem nélkül ugyanis nem szálltam fel a buszra. A Vár utcájába sokat jártunk anyukámmal: a sarki vas-műszaki boltba mindenféle dologért, és az utcában lakó és dolgozó cipészbácsihoz. Egy nagyon pici kis házban volt a műhelye a nagyon alacsony öreg bácsinak. Meggyőződésem volt, hogy ő az egyik törpe a Hófehérke meséből, ezért szívesen mentem oda. A Bányász kocsmával szemben állt a Vár presszó, ott lehetett fagyit, sütit és Bambit venni. Jelenleg a Kisgergely Cukrászda van a helyén. Oda rendszeresen betértünk. A DVTK-meccsek után is előszeretettel vittek oda családom férfi tagjai. Én sütit kaptam, ők nyilván mást. Amikor középiskolás voltam, videodiszkót is tartottak ott hétvégenként, amit egy tévékészülék a sarokba szerelve biztosított a belső helyiségben. A nyári szünetekben, amikor éppen nem a keresztanyámnál a Bodrogközben nyaraltam, a nagymamámra bízott anyukám. A Diósgyőri strand meghatározó élmény volt mindkettőnknek. Jéghideg vizével semmiben nem különbözött a Garadna- vagy a Szinva-pataktól, ahol egyébként is pancsoltunk. Emlékszem, előfordult, hogy amikor eleredt az eső fürdés közben, melegebb volt az eső, mint a strand vize. Néha mezítláb kellett hazamennem, mert véresre dörzsölte a medence alja a lábujjaimat. Mondhatom, hogy amíg be nem zárták, rendszeresen jártunk oda már a gyermekeimmel is. Hiányzó színfoltja ennek a városrésznek. Egyszer volt a Banyiban éjszakai sörvásár!A Kaláka-fesztivál a várban beszippantott engem is. Gyakorlatilag több napig bent éltünk, még hálózsákot is vittünk, ami a várfal egyik sarkában várt ránk, ha esetleg elfáradtunk volna. Természetesen szoros viszonyban volt a fesztivállal a strand, ami ilyenkor kempingként funkcionált, a Bányász kocsma és a Gumis kocsma. A Bányászban gyakran külön fesztiválocska alakult, a zenészek is szívesen álltak meg ott egy kis rögtönzött koncertre. Akadt olyan is, amikor az esős idő miatt nem is mentünk tovább. Egy ismerősömmel történt meg, hogy véletlenül bezárták a kocsmába. Elment a WC-re, de mivel elálmosodott, elaludt. A tulajdonos úgy tudta, hogy már nincs ott senki, ezért bezárta az intézményt. A mi hősünk valószínűleg a nagy csendre ébredt fel, és legnagyobb meglepetésére sehol senkit nem talált, és ki sem tudott menni, hiszen az ablakon is rács volt. Bánatában ivott egy-két sört, és az ablaknál várta a reggelt. De nem az jött hamarabb, hanem a várból hazatávozó vidám társaságok, akik még szerettek volna valamit meginni a Bányászban. A szívszaggató kéregetéseknek engedve úgy döntött, ő lesz a nap hőse. Osztogatta a sört, bort, töményeket, természetesen pénzért. Ha már be van zárva, legalább legyen hasznos tagja a társadalomnak. A tulajdonos, amikor reggel megérkezett, meglepődve vette tudomásul, hogy véletlenül feltalálták az éjjel-nappali kocsmát. Gyakorlatilag nem veszett kárba semmi, éjszaka is keresett pénzt. Fel is ajánlotta a srácnak az éjszakai műszakot a fesztivál időszakára, de úgy tudom, nem fogadta el a lehetőséget.Volt valamikor Borsodi Fonó is Diósgyőrben. 1994-ben került a várba a rendezvény, előtte a Gárdonyi Géza Művelődési Házban rendezték meg 16 éven keresztül. Az igazi hangulatát a Diósgyőri vár hozta meg az utánozhatatlan környezettel. Színvonalas hely, színvonalas műsorok jellemezték. A Szinvavölgyi Néptáncegyüttes házigazdaként funkcionált a rendezvényen. Rendhagyó történelemóra keretein belül vidéki iskolásoknak adtak műsort a kicsik és a nagyok. Az én gyermekeim is táncoltak minden évben, gyakorlatilag egy héten keresztül. A szülőkből alakult SZÖTYKE (Szinvavölgyi Öreg Tyúkok és Kakasok Egyesülete) itt tartotta alakuló ülését egy átmulatott estén 2004-ben. Ennek a csapatnak a tagjai közt vagyok én is. Mi is szívesen megmutattuk botladozó tánctudásunkat ezen a rendezvényen többször is. Kár, hogy megszűnt a fonó, viszont a SZÖTYKE még működik…A házat, ahol most élek, egy olyan bányásztól vettük meg, aki a Márta-bányában dolgozott. A bejárata tőlünk kb. 50 méterre volt, nem kellett messzire mennie a munkahelyére. Egy kis pikantériája van az életének: Tibolddarócon, barlanglakásban nőtt fel, bányászként dolgozott egész életében. Szabadidejében pincéket ásott a saját telkén, a szomszédok telkén és a Pecér-völgyben a pincesoron. Ha hinnék a reinkarnációban, megtippelném, milyen testben született újjá halála után. Már több mint 31 éve diósgyőri lakos vagyok, és büszkén mondhatom, hogy nem mennék innen lakni sehová. Családias minden szempontból. Előttünk jár a kisvonat, mellettünk a Pecér-völgy hangulatos pincéi, vendégszerető pincetulajdonosokkal. A történelmi szőlőhegy alatt élek, néha elkap egy romantikus gondolat: Diósgyőr maga a történelem.
A Diósgyőr eltűnőben? című sorozatunk előző részében azt vizsgáltuk, miért nem mondjuk, hogy „Diósgyőrött”. Ezúttal egy még kézzelfoghatóbb talány nyomába eredünk: hogyan válhat igazán a miénkké az a diósgyőri vár, amelynek újjáépítésénél pont a helyiek szava nem dönthetett? Kapusi Krisztián írása a falakról, a múltról és a jövőről.
2. rész: Diósgyőri várakozás – Miénk a vár(?)
Bennünket ezúttal sem kérdeztek. A végeredményt nyomokban sem a mi döntéseink formálták. Szakértelmünk sem lett volna, persze, esetleg véleményünk. Utólag totálisan mindegy. Nekünk és főleg az utánunk jövőknek ez már jó időre így marad.
Bizonyára hozzászoknak majd és valóban szerencsés volna, ha kötődnének látványához, tudnák fenntartások nélkül szeretni. Jó lenne, ha mihamarabb hiteles minőségi kultúra lakná be a falakat. Középkorról, közelmúltról egyaránt tanúskodnak. Kinek miről? Hallgassunk egymásra.
Kevesek műve, pedig az ügy közös, miénk a vár. Birtokbavétel, mostanra nem marad más választás. Tetszik vagy sem? Lényegtelen immár, elképzelhetetlen pénztornyok állnak benne és nem bontjuk vissza kiskanállal, így marad. Maradunk.
Kapusi K.
Diósgyőr eltűnőben? – szellemidéző műhelymunka, közösségi emlékezet- és örökségmentő program
🫵 Támogatásoddal te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy megvalósulhasson a tervezett kötet és programsorozat és folytathassuk munkánkat!
Ezt az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra utalva teheted meg:
A „Diósgyőr eltűnőben?” projekt célja, hogy közösségi alapon dokumentáljuk és láthatóvá tegyük Diósgyőr gyorsan átalakuló épített és kulturális örökségét, még mielőtt az végleg eltűnne. A program során helyi emlékeket, fotókat és történeteket gyűjtünk, amelyekből egy közös „emlékezeti térkép” rajzolódik ki. Fő programunk a Diósgyőri Piknik közösségi esemény, valamint az Utánam, srácok Diósgyőrbe! (Miskolci Útikalauz 7.) kötet kiadása.
Felcsapsz te is követnek?
További követek jelentkezését várjuk, ha egyetértesz a programunkkal és szívesen csatlakoznál, ha diósgyőrinek (is) vallod magad, és/vagy érdekel Diósgyőr sorsa!
Azatjarok@gmail.com címre várjuk a további csapattársak jelentkezését!
➽ ➽ ➽ Aspektus+ Duplázható program:
az elnyert összeget ugyanannyi adomány összegyűjtése után kapjuk csak meg
A „Diósgyőr eltűnőben?” című projekt egy közösségi alapú emlékezet- és örökségmentő kezdeményezés, amely Diósgyőr fokozatosan eltűnő épített és kulturális értékeire irányítja a figyelmet. A program célja, hogy még időben dokumentálja és láthatóvá tegye mindazokat az épületeket, történeteket és helyi sajátosságokat, amelyek a városrész egykori arculatát és identitását meghatározták, de mára átalakulóban vagy eltűnőben vannak.
A kezdeményezés kiindulópontja, hogy Diósgyőr egykori önálló településként gazdag történeti és közösségi örökséggel rendelkezik, amely az iparosodás, a városszerkezeti átalakulások és a közigazgatási beolvadás következtében fokozatosan háttérbe szorult. Az örökségvesztés sokszor nem látványosan, mint inkább csendesen zajlik: épületek átalakítása, eredeti részletek eltűnése vagy a helyi emlékek elhalványulása révén. Mindezek együtt hosszú távon a helyi identitás gyengüléséhez vezetnek.
A projekt erre a problémára közösségi válaszokat kínál. Célja, hogy megszólítsa a diósgyőri lakosokat és az innen elszármazottakat, és bevonja őket saját környezetük értelmezésébe és dokumentálásába. A program keretében fotók, személyes történetek és helyi tudások gyűjtése történik, amelyekből egy civil alapú „emlékezeti térkép” rajzolódhat ki. Emellett közösségi események, például városi séták, nyílt felhívások és kiállítások segítik a párbeszédet arról, hogy mit tekintünk ma megőrzendő értéknek.
A projekt nem konkrét épületek megmentésére törekszik, hanem arra, hogy megnevezze és láthatóvá tegye azokat az értékeket, amelyek később akár hivatalos védelem alapjául is szolgálhatnak. Ezzel hidat képez a helyi közösség és a szakmai örökségvédelem között, és hosszabb távon hozzájárulhat egy tudatosabb, részvételi alapú városi gondolkodáshoz.
A projekt konkrét, kézzelfogható eredményei közé tartozik a Diósgyőri Piknik közösségi rendezvény megszervezése, amely egyrészt egy találkozási pontot is teremt, másrészt élő formában kapcsolja össze az emlékezést, a közösségi jelenlétet és a városi tér újraértelmezését. Emellett kiadásra kerül az Utánam, srácok Diósgyőrbe! (Miskolci Útikalauz 7.) kötet, amely az összegyűjtött történeteket, fotókat és értelmezéseket rendszerezett, hozzáférhető formában teszi közzé, így hosszabb távon is megőrzi és közvetíti a városrész emlékezetét.
🫵 Támogatásoddal te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy megvalósulhasson a tervezett kötet és programsorozat és folytathassuk munkánkat!
Ezt az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra utalva teheted meg:
11103901-19331571-36000001
Észak-Keleti Átjáró Egyesület
(közlemény rovat: adomány, US Túrák 7.)
1%
➽ 1% MISKOLCNAK – 1% AZ ÁTJÁRÓNAK!
➽ 1% AZ ÁTJÁRÓNAK! – 1% MISKOLCNAK ➽ ➽
Állj mellénk 1%-kal! Az Átjáró további működéséhez rád is szükség van! Támogasd az Átjáró egyesület tevékenységét az adód 1%-ával!
➽ ➽ ➽ ➽ 19331571-1-05 ⏭️⏮️⏩️⏪️ ➽ ➽
1%: Az Átjáró további munkájához rád is szükség van, támogasd az egyesületet adód 1%-ával!
em%20%C3%A9n%20a%20di%C3%B3sgy%C5%91ri%20strandot!%20%20-banner.jpg)
