Könyv az ipari örökség védelméről

Könyv az ipariörökség-védelemről: megrendelhető

Nyár elején jelent meg Bereczki Zoltán könyve az ipari örökség védelméről. Ez is a címe: Ipari örökségünk védelme. A kötet kiadója az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, és a forgalmazása is az egyesület égisze alatt folyik. Ajánlható diákoknak (eredetileg tankönyvnek íródott), építészeknek, örökségvédelmi szakembereknek, de a téma iránt érdeklődő civileknek is, vagy akár a miskolci helytörténetről, ipartörténetről olvasni szeretőknek. Sok ugyanis a miskolci-diósgyőri, illetve borsodi utalás, vonatkozás, jó és (főleg) rossz példa a tanulmányban, valamint a bőséges képanyagban.

A szerző, Bereczki Zoltán, az átjárós rendezvények és projektek gyakori résztvevője, nemrég rádióinterjúban mesélt könyvéről, annak keletkezéséről, célkitűzéseiről, megvalósulásáról. Ez az alábbi videó révén meghallgatható, illusztrált formában.
https://youtu.be/-82Tv6iPh-w

A szakmai weboldal, az Építészfórum.hu pedig a minap közölt recenziót a megjelent kiadványról. Ebben Lovra Éva arról ír, “Bereczki Zoltán könyve az épített ipari örökség témakörének összefoglalása a történet, a helyszínek és örökségvédelmi módszerek szempontjából”. Itt olvasható teljes terjedelmében:
http://epiteszforum.hu/bereczki-zoltan-ipari-oroksegunk-vedelme

Az Utánam, srácok!-blog ismertetője pedig itt:
https://utanamsracok.blogspot.com/2019/06/miskolci-konyv-az-ipari-orokseg.html

A kötet hozzáférhető az Észak-Keleti Átjáró Egyesület révén (az atjarokhe.hu honlapon, vagy a civil szervezet rendezvényein), megrendelni az atjarok@gmail.com e-mail címen egyeztetve lehet. Ára: 2000 forint, amihez a postai küldés költsége adódhat hozzá (banki átutalással fizetendő). Ugyancsak kapható a miskolci Központi Antikváriumban, a Weidlich-udvarbeli Zöld Sárkány teázóban…

Átjáró Bolt: http://atjarokhe.hu/bolt/